Fehérvári ezüst húsvéti röplabdázással Dunaújvárosban

A Dunaferr mindkét gárdáját megelőzve második lett a Felsővárosi Általános Iskola első számú csapata a Dunaújvárosban rendezett Húsvéti Mini Kupán. A székesfehérvári röplabdások második csapata az ötödik helyen végzett ugyanebben a mezőnyben A tornával kapcsolatban Nagy Róbert edző elmondta, hogy az első keret a diákolimpiai rendszerben versenyzett, ezért nem az eredmény, inkább a szisztéma megszokása volt a cél, vagyis, hogy mindkét sor pályára lépjen a versenyen.

A Felsővárosi II. számára elsősorban a labdaindítások és a nyitások gyakorlása volt a feladat.

A torna végeredménye:

1. Runkil Budapest

2. Felsővárosi I.

3. Dunaferr I.

4. Dunaferr II.

5. Felsővárosi II.

A Felsővárosi I. kerete: Klemán Róbert, Kiss Marcell (kiemelkedő játékos), Nagy Ákos, Neumann Patrik, Hajnal Donát, Szőke Zoltán, Menyhárt Marcell, Hogenádler Erik.

A Felsővárosi II. kerete: Tárnok Ákos (kiemelkedő játékos), Schmidt András, Béndek Botond, Arató Kristóf.

 

Megosztás itt: facebook
Facebook megosztás