Látvány, izgalom, szenvedély – mindez egy remek olimpiai sportágban!
Bemutatjuk a székesfehérvári Felsővárosi Általános Iskola röplabda oktató-nevelő munkáját.
Mi is az a röplabda?
A röplabda csapatsport, amelyet két, egymástól egy magas hálóval elválasztott csapat játszik egy labdával, amit főleg kézzel és karral (ritkábban más testrészekkel) érintve tartanak mozgásban a pálya légterében. A röplabda igen aktív sport, különösen alkalmas rugalmas, gyors feladatok gyakorlására. Fejleszti a szem – kéz – koordinációt, és az önuralmat is (ami ahhoz szükséges, hogy ne térjünk ki a felénk közeledő tárgyak (ez esetben a labda) útjából.
Egy kis rövid röplabda történelmi áttekintés
1895. február 9-én a massachusettsi Holyoke városában egy testnevelési igazgató, William G. Morgan megalkotott egy új szabadidős játékot Mintonette néven. A Mintonette – a túlságosan is erőszakosnak tartott kosárlabda helyett – végül röplabda néven terjedt el, beltéri és szabadtéri változatban egyaránt. 1947-ben alakult meg a Fédération Internationale de Volleyball (FIVB), a röplabdajátékokat szervező nemzetközi szervezet. 1949-ben bonyolították le az első férfi, majd1952-ben az első női bajnokságot.1964-ben bekerült az olimpiai játékok sportágai közé, aminek az óta is részét képezi. Az FIVB számításai szerint a világon minden hatodik ember érdekelt a terem- és/vagy strandröplabdában (játékosként vagy nézőként).
Küldetésünk
Nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, valamint a röplabda versenysport népszerűsítése és az egészségvédelem elősegítése. Iskolánk első számú feladatának a röplabda oktatás területén, az utánpótlás nevelését, fiú és lány csapatok kialakítását és versenyeztetését. A Mini és Gyermek csapatunk a Magyar Röplabda Szövetség által szervezett hivatalos Országos Bajnokságokban szerepel. Iskolánk és a Felsővárosi Röplabdaklub közös nevelő munkájának eredményeképpen a 2013-14-es tanévben III. és IV. korcsoportban bejutottunk az országos döntőbe a diákolimpia versenyein.
A III. korcsoportos csapatunk Diákolimpiai bajnok lett!
A Felsővárosi Általános Iskola igazgatója Földi Zoltán, Fésűs Irén sokszoros magyar válogatott röplabdázó – szakedző irányítása mellett, az alsó tagozatos tanítók és a testnevelők keltik fel érdeklődésüket a kis röplabdás palántáknak, hogy a későbbiekben, a szakmai munkát, Nagy Róbert elnökhelyettes és Adler Zoltán edző vigyék tovább. NB I-es férfi és női csapat kialakítása a fő célunk, melyhez már több támogató is csatlakozott.
Támogatóink
• Székesfehérvár MJV Önkormányzata
• SK. Drink Kft (Sunburst Cider, Di Angelo)
• Cobra Sport Kft (Masita sportruházat)
• Nagy és Társa Bt (Glória Cipő. Labx sporttalpbetétek)
• Pecsu Press (médiapartnerünk, a www.fehervarvolley.hu üzemeltetője)
A röplabdázás és Iskolánk népszerűsítése érdekében sporteseményeket is szervezünk.
Felsővárosi MINI, Gyermek és Serdülő korosztályos röplabda kupákat rendezünk fiúk és lányok részére, melyre szívesen jönnek az ország számos városából, – Kaposvár, Budapest, Kecskemét, Szombathely, Dabronc, Veszprém.
Edzés időpontok a Felsővárosi Általános Iskolában
A 2 – 4. osztályosoknak:
szerda: 14.00 – 15.00
csütörtök: 14.00 – 15.00
A felső tagozatosoknak, ill. a kiválasztott 4. osztályos tanulóknak fakultatív jelleggel:
hétfő: 16.00 – 17.00
kedd: 16.00 – 17.00
péntek: 16.00 – 17.00