Köszöntő
Ajánlom intézményünket mindazoknak a gyermekeknek, leendő tanítványoknak és szülőknek, akik azonosulni tudnak egy olyan iskola szellemiségével, ahol a kötődések mélyek, a lelki és szellemi gazdagság pedig az idő hármas nagy egységében – múlt, jelen, jövő – foglalja el szerepét.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Felsőváros nevű városrészében található, a városrész egyetlen alapfokú intézményeként. A kertvárosias közeg, mely körülvesz bennünket egyértelműen megadja azt a fajta alaphangot, ami uralkodik az iskola falain belül is; szorgalom, nyugalom, családiasság.
Úgy vélhetjük nem beszélni kell a nevelésről, hanem cselekedni, mégpedig sürgősen és nagy odaadással, mert egyre kevesebben vannak, akik ezt a szép de nehéz élethivatást választják. Én azt hiszem gyermeknevelésről beszélgetni, diskurzust folytatni mindig furcsa kicsit. Hiszen mindig fülünkben cseng az az ismert Nagy László sor, hogy:
„Műveld a csodát, ne magyarázd!”
Földi Zoltán – igazgató