Képek, videók
Közlekedésbiztonsági nap fiataloknak
Iskolánk első osztályos tanulói 2024. május 8-án részt vettek a „Közlekedésbiztonsági nap fiataloknak!” című eseményen. Az elmúlt években is nagy sikert aratott tanulóink körében a városi rendezvény, amelyet a Közlekedéstudományi Egyesület Szervezete, Székesfehérvár Önkormányzata, valamint a Székesfehérvári Rendőrkapitányság együttesen szervezett meg.
A gyerekek kipróbálhatták a kerékpáros KRESZ pályát, rendőrségi óriás puzzlét raktak ki, megismerkedtek a kerékpár kötelező tartozékaival, KRESZ kvízen vettek részt, valamint közelebbről is megnézhették a közúti útfenntartó járműveket. Az esemény zárásaként, a városi kisvonat szállította vissza a gyermekeket az iskolába.
Köszönjük szépen a színvonalas rendezvény megszervezését!
Fenntarthatósági hét iskolánkban
Székesfehérvár egyik legzöldebb iskolájaként, fontosnak tartjuk a környezet védelmére, megóvására való nevelést a mindennapokba ágyazottan is. A fenntarthatósági hét alkalmából tanulóink változatos programokon vettek részt. Szorgalmasan tettek-vettek, munkálkodtak, s végül igényes, szép dolgok jöttek létre. A Föld napja alkalmából, tanulóink zöld pólót viseltek és a tanítási órák keretén belül projekteket, maketteket készítettek.
A programjaink között szerepelt:
- virágültetés
- gyógynövények felismerése
- névtábla készítése a fűszerkertbe
- szörpkészítés
- szelektív hulladékgyűjtés
- rovarhotel készítés
- méhlegelő készítés
- kvízek (Zöld szokások bingó, Föld napi kvíz, Gyógynövény kvíz)
- projektek (Beporzó rovarok, Méhek élete, Szelektálj!, Happy-Sad World, Selektive Müllsammlung)
- újrahasznosítás
- méhviaszos uzsonnakendő készítés
- papírgyűjtés
Tartalmas hetet tudhatunk magunk mögött, amelyet iskolánk apraja-nagyja jó hangulatban élt meg.
Beszámoló a megyei német vers- és prózamondó versenyről
Az idei tanévben Pusztavámon került megrendezésre a Megyei német vers- és prózamondó verseny, melyen német nemzetiségi tagozatos diákjaink méltón képviselték iskolánkat:
- Csege Dóra 2.a,
- Szemerei Levente Kevin 2.a,
- Csidei Levente 3.a,
- Horváth Rebeka 4.a,
- Ormós Panna 5.a osztályos tanulók.
- Csikós Ivett 7.b osztályos tanuló, a 7-8. évfolyam kategóriájában, 3. helyezést ért el.
Gratulálunk Nekik a sikeres szerepléshez!
Köszönjük a felkészítő tanár nénik munkáját!
Április 11-e, a magyar költészet napja iskolánkban
Április 11-ét, a magyar költészet napját mi is megünnepeltük. Csitáry-Hock Tamás íróval tartottunk író-olvasó találkozót, melyen – a kortárs irodalom segítségével – elbeszélgettünk a világ dolgairól…
A folyosón kiteregettük a verseket, a Felsővárosi költő kerestetik c. pályázaton versíró diákokra bukkantunk. A DÖK szervezésében is, a könyvtárban is költészet napi játékokban vehettek részt a gyerekek.
Március 15. ünnepe
Az 1848. március 15-ei forradalmi nemzeti ünnepünket a 7.b osztályunk előadásában ünnepeltük.
Szívünket, elménket átjárta a gyermekeink előadásából fakadó üzenet, hogy mit is jelent magyarnak születni és magyarként élni. A szívhez szóló előadást ezúton is tisztelettel köszönöm 7.b osztályos tanulóinknak.
Tisztelettel: Földi Zoltán
igazgató
„Winter, Winterbräuche“ megyei német csapatverseny
2024. január 29-én iskolánk német nyelvi munkaközössége „Winter, Winterbräuche“ megyei német csapatversenyt szervezett ötödik osztályos tanulók számára. A versenyen 8, három fős csapat vett részt, akik interaktív feladatokban, keresztrejtvény megoldásában, hallásértésben, fogalmazás írásában mérték össze tudásukat, majd barkácsoló feladatban mutathatták meg kreativitásukat.
Első helyezést a Radnóti Miklós Általános Iskola „Sterne” csapata érte el Mórról, második helyezett „Könige-Bananen” csapat lett a Szári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskolából, harmadik helyezett „Schneefrauen” csapat lett a Pusztavámi Német Nemzetiségi Általános Iskolából.
Iskolánkból kettő 5.osztályos csapat indult versenyen kívül, akik szintén szép eredményeket értek el.
A résztvevőket az első osztályos német nemzetiségi tagozatos diákjaink köszöntötték német nyelvű műsorukkal.
Mindenkinek gratulálunk a sikeres szerepléshez! Köszönjük a felkészítő kolléganők munkáját!